Énekeljünk gyermekeinkkel, gyermekeinknek, gyermekeinkért

  ....együtt közösen, sokat és sokszor, tisztán és hamiskásan. Egy a lényeg. Énekeljünk!

 Ki ne emlékezne arra, amikor gyermekként a Kis Bencét énekeltük otthon, óvodában.  Vagy amikor az iskolában együtt énekeltünk, mennyire szerettük a dalokat, milyen öröm töltött el bennünket. Ének órán soha nem féltünk, nem szorongtunk, de ha mégis, az nem a zenének volt köszönhető. Vagy amikor kamaszként, a felnőtté válás nehéz terheit cipelve bömbölve hallgattuk a rádiót és vártuk kedvenc slágereinket, hogy fel tudjuk venni. A zenével gyógyítottuk lelkünk. 

 Ha megfigyelünk egy kisgyermeket játék közben, észrevehetjük, hogy sokszor énekel, dudorászik és tanul az éneklés által. A testét tanulja, miközben egy komoly alkotó folyamaton megy keresztül és nem utolsó sorban növeli az önbizalmát.

 A megfelelő testérzet kialakítása nagyon fontos a kognitív (értelmi) képességek kibontakoztatásában.

 " Az egyik legcsodálatosabb "testtanulási gyakorlat" az éneklés, közben ugyanis az agynak olyan virtuóz módon kell a hangszalagokat modulálnia, hogy hajszálpontosan a megfelelő hangnak kell kijönni belőlük." ( Élet és Tudomány 2009 ) - nyilatkozta Gerald Hüther német agykutató és neuropszichológus. 

 Az éneklés egy igen összetett alkotó folyamat. Egy egész dallamot fejben kell tartani ahhoz, hogy képesek legyünk elénekelni egy dalt, mindig egy picit előre gondolva a következő hangra, hogy az adott pillanatban jó ritmusban szólaljon meg az adott hang. Ha belegondolunk nem is olyan egyszerű tisztán énekelni - nekem is elég nehezen megy, sőt...- ezért van az, hogy minél többet éneklünk, nő vele együtt a magunkba vetett hitünk. Ha mindezt gyermekünkkel tesszük, megtanítjuk őt az alkalmazkodásra is, hiszen együtt énekelni csak egymásra figyelve lehet. Ez a későbbiekben a beilleszkedésnél lesz a segítségére.

És igen! Éneklés közben nem lehet félni! Használjuk ezt az áldást a mai ingerektől terhes világunkban! 

Egy kis kedvcsinálónak összegyűjtöttem adventi dalokat, egy estére valót. 

Fogadjátok szeretettel! 

(írta: Dani-Ördög Dalma) 

 Adventi Kottafüzet

December

Hópelyhek és angyalok

éjszakában lábnyomok

puha hóban imbolyog

egyik háznál bekopog.

Hóból van a feje lába,

három gombos hókabátja

kalapja egy lyukas fazék

két szeme meg apró faszén.

Az orra is olyan bizony

mint mesében írva vagyon

arca mindig mosolyog

répa orra felragyog.

Kisbarátom megtaláltam

csillagfényes éjszakában!

Már ha te is akarod

házad előtt maradok.

(írta: Dani-Ördög Dalma, illusztráció: Dani Zsófi) 

Művészeteken keresztül a boldog gyermekkorért, avagy egyiptomi falfestmények másként

Sokakban él az a tévhit, hogy iskolánkban művészpalántákat képzünk. Igen, erre is megvan a lehetősége annak, akinek szándéka, és tehetsége van hozzá, de nem ez az elsődleges cél. Az alkotás örömének átéléséhez biztosítjuk a teret. 

Advent a "lelketmosolyogtatós" pillanatok ünnepe

Nekem ilyenkor mindig felsejlik kisgyermekkorom karácsonya. Akkor is vártunk, számoltuk a napokat. Vártunk és vágytunk az ajándékokra, hiszen akkor még nem lehetett ilyen könnyen mindenhez hozzá jutni. A narancsra is kellett várni. Egy évet. Csak télen lehetett kapni.

Most is érzem annak a narancsnak az ízét. Milyen más volt..milyen édes... Savanyún is édes. Ezek olyan emlékek - a várakozással, vágyakozással teli emlékek - amelyek egész életünkön át elkísérnek. Olyan emlékek, amelyeket, ha felidézünk, megmosolyogtatják a lelkünk.

 Ilyen lelketmosolyogtatós pillanatokat keresek a gyermekeink számára is. Olyan pillanatokat, aminek az ízét akkor is érezni fogják, ha már családjuk lesz. Narancsot, mandarint bármikor vásárolhatunk, most valami más kell, valami olyan, amiből kevés van, amiért áldozatot kell hozni, amit ki kell spórolni. Régen sok volt belőle, most valahogy kevesebb lett. Igen, az idő.  Az egymásra szánt idő az, amivel lelketmosolyogtatós pillanatokat tudunk szerezni egymásnak.

A gyerekekkel az adventi időszakban minden reggel egy közös gyertyagyújtás mellett adventi dalokat éneklünk. Kicsit hamarabb kell felkelni igaz, kicsit jobban meg kell szervezni mindent, de azok a csillagok, amik ilyenkor a gyermekeink szemében ragyognak a legszebb ajándékok. 12 éve 4 héten keresztül éljük ezt a csodát. 12 évvel ezelőtt olvastam valahol, hogy az ember amikor énekel nem képes félni. Használjuk hát ezt az áldást és énekeljünk együtt közösen sokat és sokszor tisztán és kicsit hamiskásan, szívből szeretetből, hogy magunknak, másoknak lelketmosolyogtatós pillanatokat csempésszünk a mindennapokba.

írta: Dani-Ördög Dalma pedagógus

Hétfő. Az utolsó két szakóra rajz. Eredetileg rajz és magyar gyakorló volt betervezve, de a nyelvtanra legtöbbször már nem jutott idő. Így hamar beláttuk, hogy átadjuk a terepet egy másfél órás művészeti foglalkozásnak.  

• Na! Ez legalább egy jó óra! – kiáltott fel az egyik gyermek az osztályból.
• Igen? Miért? – kérdeztem.
• Mert legalább most gondolkodni kell. – jött az őszinte felelet.

 Hm… Gondolkodni…Rajzórán…És ettől jó… Láthatóan élvezik a gyerekek, persze nem kell hozzá vásott szeműnek lenni, mert hamar odadobják, ha unalmas valami.

Gondolkodni, erre van szükségük. Engedni őket, hogy gondolkodjanak. Gondolkodjanak és alkossanak.

Először születik meg a gondolat. Ha inni szeretnénk, ha elmenni valahova, ha bevásárolni...mindig először a gondolat születik meg. A gondolat után pedig egy terv. Majd ezt a tervet valósítjuk meg. Közbe jöhetnek nem várt események, problémák, amiket majd meg kell oldanunk.

Egy egyszerű példa: moziba szeretnék menni – megszületett a gondolat. Meg kell néznem, mikor kezdődik; hol játsszák a filmet, amit nézni szeretnék; meddig tart az út, míg odaérek; mikor kell elindulnom, hogy legyen időm még a jegyet is megvenni... – meg kell tervezem. Majd ezután jön az akarati rész. El is kell indulnom. Lehet, hogy késik a busz, meg kell oldanom, hogy maradjon jegy, …Nem is gondolnánk rá, hogy hány tervet készítünk egy nap. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy behálózzák a tervek a mindennapjainkat. Fontosnak tartom tehát a gyermekeket is erre megtanítani. Erre használom a rajzórákat.

 A mostani feladatunknak is ez volt a lényege.

A téli madáretetés fontosságáról beszélgettünk. Milyen madárfajok élnek Magyarországon, mivel táplálkoznak, hogyan segíthetjük őket télvíz idején, milyen hosszú időre kell előre terveznünk, hogy mindig tudjuk eledellel kínálni kerti vendégeinket. Felelősségteljes vállalás, hiszen, ha elkezdjük, nem hagyhatjuk abba áprilisig.

A képünket is meg kellett tervezni. Nem csak a lapon két dimenzióban, hanem időben is, hogy beleférjünk. Meg kell tanulnunk az időnkkel jól gazdálkodni, annyit vállalni, amit be is tudunk fejezni. Ha neki kezdünk a munkának a figyelmünket végig fenn kell tartani ezeknél a feladatoknál.

A mai feladat, mivel a téli madáretetés volt a téma, adta magát, hogy egy madár megfigyelést ábrázoljunk. Ehhez tintát, vízfestéket és volt, aki temperát használt. A megkötés annyi volt, hogy a madár legyen benne a főszereplő egy hideg éjszakában, valamint, hogy ugyanaz a kép jelenjen meg mindhárom esetben. Először mintha szabad szemmel néznénk a messzeségbe, ahol megpillantunk egy madarat, majd elővesszük a távcsövünket, amelyben már kicsit közelebb látjuk kerti barátunkat, a legvégén pedig elkérjük egyik ismerősünk madarász messzelátóját, amiben már egész közelről gyönyörködhetünk szépségében és megfigyelhetjük viselkedését.

Amit ma tanultunk? Megszületett a gondolat, megterveztük, papírra vázoltuk grafitceruzával, átgondoltuk, mely formáknál használunk tintát – hibáztunk, mikor nem koncentráltunk, így egy-két csillag fekete lett - újrakezdtük, újra terveztük, jobban figyeltünk, kezünket munkára fogtuk, alkottunk, gyönyörködtünk, megbeszéltük és most örömmel nézzük alkotásainkat.

Tanultunk egymástól. Én a gyerekektől, a gyerekek tőlem, a gyerekek egymástól.

Ha bárki kedvet kapott gyermekével egy kis közös alkotásra, ne fogja vissza magát!

(szerző: Dani-Ördög Dalma, illusztráció: Szilvási Szabrina)