Játszani annyit tesz, mint a lényemet szétszedni legapróbb elemeire, és kiválasztani azokat a sejteket, amikből építkezni akarok.

Ehhez figyelemre van szükség, egy mély belső figyelemre, hogy képesek legyünk észre venni, azokat a hangokat, amelyek megszólítanak.

Ezek a hangok vezetnek el minket egy belső utazásra, amit önismeretnek hívunk. Ezek a hangok vezetnek el minket a fájdalmainkhoz, a vágyainkhoz, a félelmeinkhez, az örömeinkhez, a feldolgozatlan élményeinkhez, egy kemény szóhoz, egy pillantáshoz, egy élményhez, ami valamilyen hatással volt ránk.

Egyszóval önmagunkhoz.

Az egészben a legjobb, hogy mindezt legálisan megélhetjük. Nem kell szégyenkeznünk miatta, mert mindezt szerepből tesszük. És ha a szerepnek vége, letehetjük. Kész. Pont. Feldolgoztuk, kimondtuk, kihánytuk magunkból a dühöt, a sértődöttséget, a haragot, a bánatot.  

Helyet csináltunk az újnak. Új érzéseknek, szépeknek, sírásnak és nevetésnek.

A végén pedig a gyerekek hangjai összecsengenek és megszületik a mi saját dalunk. 

Dani-Ördög Dalma